Szerda este Los Angelesben megtartották a Mila Kunis, Kate McKinnon, Justin Theorux és Sam Heughan főszereplésével készült A KÉM, AKI DOBOTT ENGEM (16) őrülten vicces, akciódús vígjátékot. Az eseményen Sharon Stone, Ashton Kutcher, Ron Howard rendező, és az EGY KIS SZÍVESSÉG direktora, Paul Feig is részt vett.

A vörös szőnyegen szinte minden újságíró arra volt kíváncsi, vajon a színészek hogyan állnák meg a helyüket az életben, ha valódi kémek lennének. A kérdés azért is adja magát, hiszen a történetben Mila és Kate egy nap azon kapják magukat, hogy részeseivé válnak egy Európát átszelő, nemzetközi kémjátszmának, miközben Justin Theroux Jason Bourne módjára akciózik, Sam Heughan pedig James Bondot is lepipálva veti magát a hölgyek után.

„Nem lennék jó kém. Képtelen vagyok hazudni.” – válaszolt a kérdésre a Regency Village Theatre vörös szőnyegén Kate McKinnon„Azt hiszem egyből leleplezném magamat, és bőgve elmenekülnék egy fürdőszobába.” – tette hozzá nevetve.  Mila Kunis viszont egyből rávágta, hogy szerinte ő tökéletes lenne a titkos ügynök szerepére. „Pici az alkatom, így  könnyen átjutok minden akadályon. És három nyelven is beszélek. Szerintem nagyon tuti kém lennék. Egészen addig, amíg nem kéne szembenéznem a  férjemmel (Ashton Kutcher), mert ő egyből lebuktatna. Mindig rájön, ha félrebeszélek. Ő legjobb barátom, minden arcrezdülésemet ismeri. ”

A film férfi főszereplői eléggé kishitűen álltak hozzá a dologhoz, pedig minden adottságuk megvan ahhoz, hogy szuperkémek legyenek a való életben is.  De persze fő a szerénység! Justin Theroux bármennyire ügyesen teríti le a filmben az ellenségeit, úgy érzi, hogy terepen már nem lenne annyira magabiztos. „Én lennék az a fickó, aki a CIA főhadiszállásán megmondja a többieknek, mit kéne csinálniuk vészhelyzetben, és közben valami monitoron figyelném az eseményeket.„  Sam Heughan tökéletesen egyetértett kollégájával. „Még a fedőnevemet is elfelejteném. Valószínű, amint megsérülnék, egyből lefagynék akció közben.” – mondta az Outlander sármos sztárja.

Valódi kémkedés ide vagy oda,  a színészek a legjobb formájukban brillíroznak a mozivásznon a Bond és a Bourne-filmek kaszkadőr koordinátora, a legendás Gary Powell irányítása alatt. Egy egyedülálló filmre készülhetnek a mozirajongók: Jason Bourne-os akciók, két barátnő eszement őrültködése, egy európai kaland csodálatos budapesti háttérrel, amit ráadásul jól megspékeltek egy izgalmas kém sztorival.

A KÉM, AKI DOBOTT ENGEM augusztus 16-tól a mozikban!

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük